Liz:
- Gabrielle, hová mész? – kiáltott húga után, ő azonban úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Magas sarkújában kitipegett az ajtón cicamica barátnői oldalán.
Liz heves szitkozódások közepette követte őket az utcára. A kikent-kifent lányok nyomában loholt, ahogy ezelőtt is oly sokszor. Önkéntelenül is felkacagott, ahogy megszámolta magában, hányszor is fordult ez elő velük.
Legszívesebben a hajánál fogva rángatta volna haza kishúgát, de ezt az utcán mégsem tehette meg. Ehelyett futott utánuk, akárcsak egy idióta. Hogy lehetnek magas sarkúban ilyen gyorsak? – zsörtölődött magában, miközben próbálta tartani a tempót. Nem veszthette szem elől őket, hisz tudta, ha bekövetkezne, annak következményei lennének. Pont, mint a múltkor, mikor lerázták őt, aztán hajnalban betépve állított haza Gabrielle. Nem, az nem fordulhat elő.
- Állj már meg – kiáltott a lány után, de ő folytatta az útját tovább. Mérlegelni kezdte a helyzetet. Végül is nem okozhat nagy kárt magában, ha nincs pénze. Hacsak… Csalódottság és düh keveredett benne, amikor arra az eshetőségre gondolt, hogy húga ismételten lenyúlt egy kicsit a tartalék pénzéből. Ennek viszont igencsak nagy esélye van, a helyzetet nézve – állapította meg magában.
Gabrielle és barátnői szinte az egész járdát elfoglalták, nem néhány járókelőből ezzel kiváltva szitkozódást. Liz jól látta, hogy pár méterre előttük egy kapucnis srác közeledik, ki semmit sem észlel a külvilágból. A hormonjaiktól túltengő tinédzser lányokat ez nem érdekelte, így nagy elánnal beleütköztek, minek hatására a fiú kezéből minden a földre hullt.
Liz tanakodott magában, mi tévő is legyen, de húga eldöntötte helyette a dolgot. A sarkon egy kocsi várt rájuk, mibe beszállva elhagyták a helyszínt.
Így nem tehetett mást, minthogy megindult segíteni az ismeretlennek felszedni a cuccait.
