„Az élet rögös útján néha az egyetlen esély a túlélésre a remény. Reménykedni egy szebb jövőben, egy jobb életben. Gyakran előfordul, hogy csak várunk. Várunk a percre, mi sosem jön el. Ilyenkor sajnos nekünk kell megkeresni azt a pillanatot. A pillanatot, ami mindent megváltoztat. De elég nagy esély van rá, hogy nem olyan, mint amilyenre vágyunk.”
A Columbia Egyetem újdonsült tagjaként lehetne okunk panaszra? Hisz mit számítana, ha otthon egy iszákos apa, és egy elkényeztetett húg várna ránk? Ha minden egyes nap menekülnünk kellene a múltunk elől?
Lizt édesanyja 10 éves korában elhagyta, így neki kellett felnevelnie húgát. Apja ugyanis az ital rabjává vált, minek hatását előszeretettel éreztette otthon is. Liz a nap mint nap átélt borzalmak miatt az ételbe menekült. Súlya gyarapodásával az iskolában való megaláztatások is növekedtek, ezzel végleg kikészítve őt. Az utolsó gimnáziumi év előtti nyáron azonban elhatározásra jutott: megmutatja mindenkinek, hogy őt nem lehet földre kényszeríteni. Egy évvel később New York utcáin lohol húga és annak barátnői után, mikor is a kis fruskák beleütköznek egy kapucnis fölső alá bújtatott srácba.
„A külsőd megváltozhat, de a lelked örökké hurcolni fogja az átélt emlékeket, érzelmeket. Megpróbálhatod agyad leghátsó zugába rejteni őket, de feledésre nincs esély. Elég azonban egy váratlan pillanat, és minden felszínre tör.”
